Permetező
Még kert sem szükséges: ha sok szép szobanövényt tartunk a lakásunkban, erkélyünkön vagy kiskertünkben, biztosan szükségünk lesz permetezőre. Nem feltétlenül motoros permetezőre, de egy pumpás kézi permetezőre mindenképp.
Hogy a nagy választékból éppen melyikre? Alábbi cikkünkből megtudhatja.
A permetezőgép választás egyfajta evolúciós folyamat. Szinte mindenki kézi permetezővel kezdi, majd miután kiizmosodott a karja a pumpálástól, a legtöbben beruháznak egy motoros változatba. Hogy a benzines vagy az akkumulátoros permetező lesz-e a befutó, az leginkább a kert méretétől és a permetezés gyakoriságától függ. Persze 20 négyzetméter területen akár egy virágpermetező is kiszolgál bennünket.
Ami leginkább befolyásolhatja választásunkat az a kert és a permetezendő növények mérete.
A virágpermetező a legegyszerűbb permetezőkészülék: egy 0,5 -2 literes tartályból, egy karból és egy vízcsővel összekötött szórófejes nyílásból áll. A kar nyomogatásával keltett szívóerő beszívja a vízcsőbe a tartályban lévő folyadékot, majd egy állítható szórófejen keresztül a környezetünkbe juttatja. Mivel a tartály nem túl nagy, gyakran kell utántölteni és a szórás távolsága is maximum egy méter. Ezért leginkább szoba- és balkonnövények permetezésére, párásítására alkalmas.
A fúvóka állításával a vízpermet finomsága változtatható.
A 3-8 literes űrtartalom még az a kategória, amit két kézzel is odébb tehetünk, ha végeztünk egy terület permetezésével. Sokkal praktikusabb azonban a hátizsákként két pánttal a hátunkra vehető 10-20 liter kapacitású háti permetező. Ez az a kézi permetezőgép, amivel nagyapánk is permetezett a kiskertben.
A kézi permetező egy egyszerű, mechanikus karral működő 8-20 literes tartály, egy gumitömővel és egy hosszabbító fém rúddal összekötve. A nagyobb tartály és a hosszabb kar már lehetővé teszi egy kisebb, 100-300 négyzetméteres, akár fás terület egyszeri, folyamatos lepermetezését. Nem kell közben újra tölteni a tartályt. A kézi erő, a kar mechanikus nyomogatása viszont elengedhetetlen a szívó hatás létrejöttéhez.
Ez a készülék egy köztes megoldásnak tekinthető a permetezőgépek palettáján. Kiválóan alkalmas kisebb kertekbe, nyaralókba, társasházakba. A permetezés mellett felületek lemosására, esetleg fertőtlenítésére is használhatjuk a készüléket.
Előnye, hogy működéshez nincs szükség akkumulátorra, üzemanyagra vagy egyéb áramforrásra. Ezek a típusok minimális karbantartást igényelnek, pár perc alatt kitisztíthatók.
Hátránya a feltöltött készülék nem csekély súlya. Nagyobb terület esetében azért jól el lehet fáradni a kézi erős pumpálásban. Ilyenkor célszerű beruházni egy benzines vagy akkus permetezőbe.
Nagyobb területhez, magas fákhoz megfontolandó egy motoros permetező beszerzése. Nem csak a karunkat kíméljük meg a pumpálástól: a motoros készülékek sokkal nagyobb erővel juttatják ki a permetet, ezáltal annak szemcsemérete kisebb, eloszlása egyenletesebb lesz. A meghajtás típusától függően többféle motorral működő permetező közül választhatunk.
Belső égésű motorral van felszerelve, amely működés közben zajt ad, és benzint vagy gázolajat fogyaszt. A benzines permetezők általában 1 és 6 lóerő közötti teljesítményű motorral rendelkeznek. Ha a készülékre 4 lóerőnél nagyobb teljesítményű motort szerelnek, az professzionális modellnek minősül.
Ha nem akarunk benzint töltögetni és a szomszédokat boldogítani a motor berregésével, választhatunk akkus permetezőt is. Ám ez esetben a benzineshez képest rövidebb üzemidővel és némileg gyengébb teljesítménnyel számolhatunk.
A motor működtetője az akkumulátor, amit a villamos hálózathoz csatlakoztatva tölthetünk fel kb. 5 óra alatt. Egy töltés kb. 4-6 óra üzemidőt tesz lehetővé.
Tele tartállyal egy akkumulátoros permetező éppúgy nehéz, mint egy kézi vagy benzines. Ezt a problémát orvosolhatjuk azzal, hogy inkább kétszer, de csak félig töltjük a tartályt.
A legtöbb akkus permetező motorfordulatszám-szabályozóval van felszerelve. A beépített voltmérő figyeli az akkumulátor töltését, különböző fúvókák biztosítják a hatékony működést.
Mivel a motoros készülékek háromszor-négyszer annyiba kerülnek, érdemes átgondolni, hogy szükségünk van-e motorra. A motoros készülék nagyobb teljesítménye elengedhetetlen nagy fák esetében, mert ott kézi erővel pumpálva nem tudjuk a permetszert megfelelő magasságba kijuttatni (például diófa esetében a diófúró légy ellen nem elegendő a kézi permetező).
Ugyanez igaz a nagyon sűrű lombkoronára is, mert azt teljesen át kell fújni, mozgatni ahhoz, hogy a permetszer mindenhová eljusson.
A motoros permetezők nagy előnye tehát, hogy sokkal nagyobb levegőmennyiséggel és apróbb szemcsékben áramlik ki a permetszer, ami jelentősen megnöveli a permetszerek hatékonyságát.
Érdemes márkás, jó minőségű permetezőt venni, bármelyik típusra van szükségünk. Az Agrowebshop kínálatában csak kiváló minőségű, megbízható (pl. Ferrari, Dimartino) készülékeket talál. A permetezésre is igaz, mint oly sok minden másra: ha minőségibb gépet választunk, hosszú távon jobban járunk.